Könyvismertető

Mózes Endre: 

Ki szereti a zsidókat?
                    A magyar filoszemitizmus

.
??????????????A “Ki szereti a zsidókat?A magyar filoszemitizmus” című könyv 2014-ben az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Budapesten.

A rendhagyó kötet anyagát – saját úttörőnek szánt téziseit és cikkeit a filoszemitimus, a magyar zsidó- nemzsidó együttélés és rokonszenv világáról, valamint 20 neves magyar kortárs szerző eredeti műveit és nagy magyar klasszikusokat  –  az Izraelben élő Mózes Endre írta-szerkesztette egy kötetbe.
Az írások témája, műfaja és következtetései a legszélesebb skálán mozognak, a tudományostól a meghökkentőig, az és irodalmitól a személyesig. A könyv nagyon különböző fejezeteit a nyitó tézisek és összekötő narrációk fűzik össze integrált olvasói élménnyé.
A könyv célját a BEVEZETŐ – “Miért szólunk a magyar filoszemitizmusról? – a magyar filoszemitizmus fogalmának és gyakorlatának felélesztésében látja és abban is, hogy:

az antiszemitizmussal nemcsak frontálisan lehet szembeszállni,
hanem úgy is, hogy újra felfedezzük, erősítjük, és közbeszéd tárgyává tesszük
annak ellenpólusát és alternatíváját, a filoszemitizmust,
a jó együttélést, az együttműködést és a barátságot.”

A Bevezető második esszéje bemutatja ugyan a filoszemitizmus ismert enciklopédikus meghatározásait, de azokat újradefiniálja a kötet szellemében, a jó együttélés, együttműködés és rokonszenv irányába. Ez a mi Új Filoszemitizmus-unk.

A kötet első fele A magyar filoszemitizmus  Múltjáról szólkezdve a Történelmi epizódok fejezettel.  A történelmi visszatekintésben már az maga új, hogy igenis voltak, mégpedig számosan, filoszemita epizódok az egész magyar történelem során. Ezt Mózes kizárólag a legszigorúbban dokumentált tudományos forrásokból – mint Komoróczy Géza hatalmas művei – vett példákkal illusztrálja.
A második fejezet, a Szépirodalmi írások a filoszemitizmus köréből magyar klasszikusok ismert pozitív zsidó vonatkozású írásaiból válogat, Arany Jánostól, Adytól,  Móricz Zsigmondtól, de váratlanabb műveket is, Jókaitól, Thury Zoltántól, részleteket Madách Mózeséből stb stb.
A harmadik múltbéli fejezet, az Embermentés, zsidómentés,   a ’44-es, az általában ismertnél sokkal aktívabb és elterjedtebb önfeláldozó életmentésről ír, főként de nemcsak Budapesten, a kitüntetett magyar életmentők, a Népek Igazai első teljes magyar átírású névjegyzékével, újszerű megfigyelésekkel a munkaszolgálatosok életéről és túlélési számairól, Magyarországon eddig nem kiadott szemtanú és más írásokkal. Ezek az írások, még a témát jól ismerő olvasó számára is, sok lélekemelő meglepetést tartogatnak.

A könyv nagyobbik II. felében azután a Kortárs írások az együttélés és együttműködés legkülönbözőbb jelen aspektusairól szólnak, a legkülönbözőbb stílusokban és vérmérséklettel, a jövőbe is előremutató borús-derűs tanulságokkal.  A jobb együttélés – már akik között lehetséges, és remélhetőleg ez a többség – legtöbbjük szerint valós alternatíva! (Emellett, a könyv minduntalan óv a szerecsenmosdatástól, ha kell emlékeztet a magyar antiszemitizmusra és a vészkorszakra is.)
Mózes általában személyesen, hosszú kereső beszélgetések során toborozta saját írásai mellé a kötet jeles kortárs társszerzőit ; neves írókat, költőket, tudósokat, gondolkodókat, akik többnyire a kötethez írt vagy átdolgozott műveikkel szerepelnek:  Bollobás Enikő, Csányi Dóra, Csányi Vilmos, dr. Czeizel Endre, Czékmán Balázs, Feuerstein Emil/Kádár Elza, Gadó János, Gyurgyák János, Hernádi Miklós, Karády Viktor, Kocsis Csaba, Komoróczy Géza (3), Konrád György, Kovács András, Kovács Ferenc, Markovits Mária, Mihályi Géza, Mózes Endre (10), Müller Péter Sziámi, Nagy Péter Tibor, Tóth István, Tóth Krisztina, Végel László, Vekerdy Tamás.
A könyv két ajánlója Schweitzer József  z”l  nyug. főrabbi és Várszegi Asztrik főapát voltak.

Mózes Endre maga is rendhagyó szerző-szerkesztő: budapesti születésű mérnök, több mint 40 éve Izraelben él, dolgozik és más nyelveken ír. Bevallása szerint az hozta vissza ehhez a nagyszabású magyar nyelvű munkához, hogy az ujraéledő magyar antiszemitizmus híreire nem pánikkal reagált, hanem „a látogató” szemével meglátta az együttéléses filoszemitizmusnak a mainál alaposabb magyarországi ismeretében és ujraéledésében rejlő kihasználatlan jó lehetőségeket. Ha ez a törésvonalakat áthidaló, de legalábbis csendesítő együttműködés gyökeret ver a magyar köztudatban, véli, az gyógyír lehet az antiszemitizmusra, a vak sovinizmusra és más eltehetetlenítő magyar feszültségekre is.

A könyvben dominál a hit a filoszemitizmus felélesztésének társadalomjavító potenciáljában. Csak az idő a megmondhatója, hogy ez inkább naivitás, vagy, legalább részben, valós lehetőség.

Comments are closed.